Az iskola rövid története
A Csengey úti iskola 1981-ben költözött át jelenlegi helyére a Kastély-iskolából. A Rákóczi úti iskola 1966-ban társadalmi összefogással épült. Régebben már működött együtt a két intézmény, de 1988-ban kettévált, majd 2001. szeptemberétől ismét közös igazgatás alá került. A gazdasági helyzet, a negatív demográfiai hullám, valamint a városban működő két középiskola „ elszívó hatása” indokolta a közös igazgatást.
A két intézmény így ismét együtt dolgozik Csengey Gusztáv Általános Iskola néven. Természetesen saját, kialakult jó hagyományaikat a továbbiakban is folytatják, egyéni arculatukat megőrzik.
Az iskola leírása, bemutatása
Az iskola nyolc osztályos normál tantervű általános iskola, melyben emelt szintű ének-zenei oktatás és emelt szintű angol nyelvoktatás történik.
1958-ban került bevezetésre az ének-zenei tagozat, évfolyamonként egy osztállyal. A tagozat kiemelkedő munkája eredményeként Pest Megye Művészetéért díjban részesült.
2008. óta angol emelt szintű oktatás is van az iskolában a nem zenei tagozatos osztályokban.
Az iskola 2008-ban Ökoiskola címet kapott, mellyel elkötelezte magát a környezettudatosság és környezetvédelem mellett.
Az intézmény keretei között és annak részeként működik a sajátos nevelési igényű tanulók osztálya. Ők külön gyógypedagógiai program alapján dolgoznak.
Iskolánk alapvető feladata az általános iskolai nevelés és oktatás, és ennek keretében a tanulók felkészítése az eredményes középfokú oktatásra. Ezen túlmenően célunk az ének-zene, az angol nyelv, a testnevelés és sport, valamint a környezetvédelem értékterület kiemelten fontos kezelése.
Az iskola földrajzi működési területe
A működési terület Aszód város területe.
A környező településekről / elsősorban Domonyvölgy, Domony, Bag, Kartal, Verseg stb./ magas a bejáró tanulók száma.